Nos, a németek szóltak, és az Európai Unió továbbra
is teknősbéka marad. A jövő májusi európai parlamenti választások után
meglátjuk majd, hogy milyen lassú és boldogtalan teremtmény is ez. És az azt
követő évtizedben egy nagyobb, ezópusi kérdés fog felmerülni: Le tudja az
európai teknősbéka hagyni valahogy az amerikai sast és a kínai sárkányt? Vagy
legalább lépést tud tartani velük?
Bár Merkel Mutti (anyuci) győzelmét megünnepelték, az új német kormányt még meg kell alakítani.
Egy szövetségi köztársaságban az ilyen koalíciós tárgyalások hagyományosan a
teknősbékák párzásának iramában és annak minden fenségességével zajlanak. Ha
feltételezzük, hogy az eredmény a szociáldemokratákkal megalakított,
úgynevezett „nagykoalíció” lesz, akkor elképzelhető egy kicsiny, ám kívánatos
változás Németország eurózóna-politikájában.
Merkel hétfőn azt sugallta, hogy nem fog
változtatni az adósságok, a megszorítások és (a szó gazdasági és pszichológiai
értelmében is vett) válság miatt bajba jutott dél-Európával kapcsolatos
álláspontján. Arra a meggyőző módra hivatkozással, amellyel Németország
lecsökkentette a foglalkoztatás költségeit, és helyreállította a
versenyképességet, azt mondta:
- Amit mi megtettünk, bárki más megteheti.
A szociáldemokraták egy kicsit jobban tudják, vagy
talán kissé nyíltabban fogalmazzák meg, hogy az eurózóna gazdasági felépülése
nem ennyire egyszerű. Az adósságterhek egy része egyszerűen elviselhetetlen. A
megnövekedett kínálathoz kereslet is szükséges. De mivel a szociáldemokraták
lesznek a kisebb koalíciós partner (ha a koalíciót megalakítják), és mivel a
szavazóik elsősorban a hazai eredményeik alapján fogják őket megítélni, továbbá
mivel a német szavazó nem akar egyetlen további centet sem kifizetni az úgymond
gyarló délieknek, ez a változás az eurózóna-politikában szerény lesz.
A legjobb esetben az európai teknősbéka puha alhasi
része – az adósság és válság sújtotta dél-Európa – tovább fog vérezni. A
legrosszabb esetben pedig – politikai és gazdasági értelemben is – kivérzik.
Ahogy az Costas Douzinas megjegyezte kedden a Guardianban, a görög gazdaság
25%-ot zsugorodott, a fiatalok munkanélkülisége 70% körül van, és a GDP-hez
viszonyított növekvő államadósság közelíti a 175%-ot. Görögországban
elkerülhetetlennek látszik a még nagyobb társadalmi nyomor és politikai
szélsőségesség. Máshol, így például Spanyolországban és Írországban, a
fájdalmas reformok mintha mutatnának valami lassú, bizonytalan eredményt.
A német választásokon a politikai közép győzött. A
jövő május 28-án tartandó európai parlamenti választások során kevésbé
valószínű, hogy így fog történni. A protest-pártok minden fajtájú és színű
képviselői – a görög fasiszta Arany Hajnaltól az Ukipig [UK Independent Party –
brit euroszkeptikus, jobboldali párt], a részben posztkommunista német Baltól
(amely, a Szabaddemokrata Párttal szemben, bejutott a Bundestagba) Geert
Wilders holland Szabaságpártjáig – fogják megtölteni a brüsszeli parlamenti
székeket. Ha így lesz, az Európa Parlament kőhajigáló emberekkel teli üvegházzá
válik. Ez a széttagoltság azonban arra fogja kényszeríteni a fősodort – a
konzervatív, liberális és szocialista pártok páneurópai szövetségét –, hogy
szorosabban működjenek együtt, és hozzanak létre egy hallgatólagos
nagykoalíciót a brüsszeli parlamentben, legalább úgy, ahogy a nyilvános
nagykoalíció (valószínűleg) létrejön Berlinben.
Ezzel egy időben, Merkel egyre inkább hajlik majd
arra – jobban, mint ma –, hogy pragmatikus, kormányközi alkukkal vezesse
Európát, akár a 18 államból (Lettország január 1-jén bevezeti az eurót) álló
eurózónáról, akár a 28 (most, hogy Horvátország csatlakozott a nagyobb klubhoz)
EU-tagállamról van szó. Azonban Merkel baja az, hogy ehhez nincs partnere az EU
másik kettő vezető hatalmától.
A francia Francois Hollande az a „kicsi elnök, aki
lehetne” – azonban országát hazai gazdasági gondjai és a reformok lassúsága
gyengíti. A brit David Cameron – szilárd koalíciós kormányával és a lassan magához
térő észak-európai szabadpiac gazdaságával – elméletileg lehetne partner.
Gyakorlatilag azonban euroszkeptikus Konzervatív Pártja és saját taktikai
balfogásai a brit EU-tagság feltételei „újratárgyalásának” őrült pályájára
állították. Egyszóval: Nagy-Britannia lehetne, de nem lesz, Franciaország lenne,
de nem képes [ti. partnere lenni Merkelnek.] Így Merkel Európa szingli Muttija lesz.
Van néhány megbízható, közepes méretű partnere – mint például Lengyelország –,
de ezek önmagukban nem elegendők.
Nos, tehát, íme, a belátható jövő
EU-ja: egy hatalmas, kimerült teknős, amelynek páncélján Merkel lovagol,
miközben megpróbálja kábult annak fejét átkormányozni és vérző alhasát átcsábítani a
sziklás felszínen keresztül. Mielőtt bárki európai a legmélyebb melankóliába
zuhanna, érdemes felütni Ezópus könyvének egyik oldalát és így nézni az
amerikai sassal és a kínai sárkánnyal folytatott versenyt. Végül is, Ezópus
meséjében, a nyúl volt, aki veszített és a teknős, aki nyert.
A német és európai lassított felvételes
látványosságot az Egyesült Államokból követem. Azonban tévéképernyőm olyan partizánstílusú
politikával van tele, ami szöges ellentéte Németország centrista, megegyezést
kereső, koalícióépítő demokráciájával. Miközben Berlin keresztény- és
szociáldemokratái mellékes különbözőségeikről tárgyalnak, addig Washingtont úgy
elárasztotta a rikoltozó katasztrófapolitika, mintha egy hatalmas „gyáva nyúl”-játékot
folytatnának, amelyben a republikánusok azzal fenyegetnek, hogy csak akkor
engedik meg az állami adósságplafon emelését, ha a rémes, európai stílusú
Obamacare-t eltörlik. Azt beszélik, hogy a kormányzati adminisztráció működésének
felfüggesztése is csak napok kérdése. Képzeljük el, ha ez történne az Egyesült
Államok hajdani kormányzati tanulójával, és mostani mintapéldányával,
Németországgal. Miközben magánszektora visszanyeri legendás dinamizmusának egy
részét, az USA továbbra is a birodalmi és gazdasági túlterjeszkedés, valamint
az infrastrukturális elhanyagoltság mély bajaival néz szembe.
És az emelkedő Kína? Hszi Csin-pin elnök új
kormányzatának kudarca, amely képtelen volt a politikai reformok bármilyen
jelét felmutatni, az országot még mélyebb válságba fogja vezetni a következő
évtizedben. A Financial Times tudósítója, Jamil Anderlini szerint a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága pártiskolájának egyik professzora kijelentette:
- Most tartottunk egy továbbképzést nagyon
befolyásos párttagok egy nagy csoportjának, akik azt kérdezték, hogy szerintünk
meddig lesz még hatalmon a párt, és mik a terveink egy összeomlás esetére.
Őszintén szólva, ez az a kérdés, amit Kínában mindenki feltesz, de félek, hogy
nagyon nehéz megválaszolni.
Röviden: a világ három hatalmas gazdaságának
alapvető, de feltűnően más jellegű politikai gondjai vannak. Európa merkeliánus
teknősbékája egyhamar nem fog felgyorsulni, de jelenleg egy nagy bukás esélye
sem nagy. Elmondható ugyanez a sasról vagy a sárkányról?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése